Az olvasás szeretete

Ebben a bejegyzésben azt fejtem ki bővebben, hogy mióta, miért és mit szeretek olvasni. Az olvasás számomra nagyon fontos, főleg az utóbbi pár évben lett az. Túlzás lenne azt mondani, hogy mindig is szerettem olvasni. Sajnos voltak holtpontjaim, amikor nagyon elment tőle a kedvem. Azokat az időket sajnálom is, mert ha már korábban felfedeztem volna, hogy milyen könyvek valók nekem, akkor sokkal többet is olvashattam volna. De most már nem érdemes ezen rágódni, a lényeg, hogy már rátaláltam a könyveimre és remélhetőleg még többre fogok találni. :-)


Bár nem sok emlékem van óvodáskoromból, de arra emlékszem, hogy már akkor is szerettem "olvasni". Legalábbis én azt hittem, olvasok, de valószínűleg inkább megjegyeztem kívülről a meséket. Sajnos már ennyire nem jó a memóriám, pedig milyen jó lenne! :-) Amire konkrétan emlékszem, hogy A kis hableány c. mesét egy idő után már egyedül is el tudtam "olvasni", mert tudtam, milyen szöveg van az adott oldalon a képek alapján.

Amennyire emlékszem, olvasni egész hamar megtanultam általános iskolában és akkor még szerettem is olvasni az olvasókönyvi olvasmányokat. Aztán jöttek a kötelezők... A Kincskereső kisködmönt nem szerettem, ez egy kis törést jelentett. A Pál utcai fiúkat viszont szerettem, azt többször is elolvastam. Aztán jött az Egri csillagok. Ezzel sokat szenvedtem, de elolvastam és a vége felé egész izgalmasnak találtam. Ekkor egy kicsit elment a kedvem az olvasástól, mert nem élveztem. De a legnagyobb törést A kőszívű ember fiai jelentette. Az volt az első könyv, amit egyszerűen nem bírtam végigolvasni, mert amint egy bekezdés végére értem, fogalmam sem volt, mi volt a bekezdés elején... ezt eltartott úgy 30 oldalig és arra jutottam, hogy semmi értelme elolvasni valamit, amire úgyse fogok emlékezni... Lehet, hogy bennem volt a hiba, de semmit nem értettem belőle, nem voltam elég érett ahhoz, hogy megértem Jókait. Viszont az olvasástól egy jó időre elment a kedvem... valamiért az gondoltam, az olvasás csak szenvedés és semmi értelme. Valamiért elfelejtettem, hogy gyerekként szerettem olvasni már akkor is, mikor még nem is tudtam... Sajnos amúgy is rossz időszakom volt akkor, de ha szerettem volna olvasni, talán jobb lett volna az az időszak... A többi kötelezőt egyébként elolvastam, de egyáltalán nem élveztem őket, mert ugye kötelező...

Aztán jött a Harry Potter... igen, nálam is az hozta a nagy áttörést, mint oly' sok tinédzsernél. Emlékszem, hogy kissé félve álltam neki, mert akkoriban úgy gondoltam, az olvasás nem élvezet. Aztán elkezdtem olvasni és egyszer csak azt vettem észre, hogy Harry Potter világában vagyok... mintha létezne. Észre se vettem, hogy telt az idő. Amikor vége lett egy fejezetnek, mindig úgy álltam neki a következőnek, hogy "csak beleolvasok..." aztán azt vettem észre, hogy a következő fejezetet is elolvastam, és így tovább. Ekkor született meg a fejemben az "ezt a könyvet nem lehet letenni" fogalma. Sorban olvastam ki a köteteket és mindegyiknél csak olvastam és olvastam, amíg azt nem vettem észre, hogy már rég aludnom kéne, mert éjszaka van... Nagyon nagy hatással volt rám, teljesen pozitív értelemben. Azóta csak nagyon kevés könyvről tudom elmondani, hogy ugyanolyan hatással volt rá, mint a Harry Potter sorozat. Már többször is végigolvastam azóta. Idén is tervezem.

Viszont ennek volt egy hátránya is: azt hittem más könyv nem lehet ilyen jó, ezért másba nem is kezdtem bele. Nem is nagyon lett volna rá időm, mert mikor gimnazista lettem, sokat tanultam és ezek mellett ott voltak a kötelező olvasmányok, amiket olvastam. Vagy legalábbis megpróbáltam, de sajnos a többségére azt mondtam: "ez nem nekem való, hiába olvasom, úgyis elfelejtem az egészet..." Sok könyv járt így, de azért mindegyiknek utána néztem annyira, hogy tudjam, miről szólnak. De pl. Az ember tragédiája és a Goriot apó tetszett, ezekre emlékszem, hogy érdeklődéssel olvastam őket. De nem volt olyan élmény, mint a Harry Potter, hogy olvasás közben léteztek. Csak úgy ott voltak a fejemben.

Aztán pár évvel ezelőtt arra jutottam, ideje más könyveket is megismerni, hiszen nem olvashatok állandóan Harry Pottert. Ekkor találtam rá Agatha Christie-re. A Macska a galambok között c. krimit olvastam tőle először és rájöttem, hogy tetszik ez a műfaj, különösen az ő stílusban. Azóta már sok Agatha Christie könyvet elolvastam és mindegyik nagyon tetszett, mindig az orromnál fogva vezet a Krimi Királynője. :-)
Ennek köszönhetően már bátrabban választottam a könyvtárban ismeretlen íróktól is könyveket, ha a fülszöveg alapján megtetszett a történet. Így találtam rá a fantasy műfajra, amiből addig csak a Harry Pottert ismertem. Lehet, hogy ciki így közel 23 évesen, de szeretem az ún. young adult, vagyis a fiatal felnőtteknek készült fantasy-kat. Bár olvasás közben időnként azt érzem, hogy már kinőttem belőlük, de olvastam olyanokat is, amiből szerintem sose tudnék kinőni... Az egyik kedvenc sorozatom Maggie Stiefvater vérfarkasos sorozata: a Shiver=Borzongás, a Linger=Várunk és a Forever=Örökké c könyvek. Ennél a sorozatnál éreztem még azt, hogy a szereplők léteznek a fejemben olvasás közben... mindenképp újra fogom olvasni.

Az utóbbi időben még több kedvencem is lett, s voltak olyan könyvek is, amitől falra másztam... ezekről mind tervezek külön-külön bejegyzést is írni. De a lényeg megvan... az olvasás szeretete. :-) 3-4 éve gyakorlatilag mindig olvasok valamit... néha több könyvet is. Nem is tudom, mit csinálnék könyvek nélkül... pontosabban a bennük lévő történetek nélkül. Mindegyik egy külön világba repít... ezért az érzésért nagyon megéri olvasni. Jó elszakadni a valóságtól és erre a szórakoztató irodalom tökéletesen alkalmas, legalábbis nekem. :-)

Sok vitát olvastam arról, hogy ki szerint melyik könyvnek van értéke és melyiknek nincs, és vannak, akik a szórakoztató irodalomban semmi értéket nem látnak. Szerintem minden könyvnek megvan a saját értéke, csak mindegyiké más. Nyilván a szépirodalom más értékeket hordoz, mint a szórakoztató irodalom. Számomra a fent említett okok miatt értékes a szórakoztató irodalom (különösen a fantasy és a krimi). Szeretem őket olvasni, elrepítenek egy másik világba és ez nagyon sokat segít a hétköznapokban. Ez is egyfajta érték, még ha nem is ér fel a szépirodalom értékéhez. De ha egy könyv ilyen módon segít valakinek, annak mindenképpen van értéke, még ha X, Y vagy én nem is látja/látom őket.
Ez csak azért jutott eszembe, mert láttam, ahogy különböző fórumokon egymásnak estek az emberek a különböző könyvek értéke miatt. Pedig ezt nem lehet csak ilyen egyszerűen eldönteni, legalábbis szerintem. A másik kérdés pedig, hogy ki dönti el, mi az értékes és mi nem? Szerintem ez egy kifejezetten olyan dolog, ami mindenkiben kialakul valahogy... szóval relatív. És nem érdemes miatta vitatkozni, mert igazából felesleges. Mindenki maga el tudja dönteni, hogy számára mi értékes és mi nem. Aki meg már eldöntötte, nehezen lehet meggyőzni az ellenkezőjéről, engem se nagyon lehetne. Bár én nem is tagadom egyik könyv értékét sem, de ettől még kevésbé élvezem a szépirodalmat. De tervben van az újraolvasásuk, kíváncsi vagyok, hogy látom őket huszonéves fejjel.

Na, így a vége felé kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de írás közben ez is eszembe jutott.
A lényeg: olvasni jó! :-) Ez volt az egyik dolog, ami miatt a könyvtár szakon kötöttem ki... de ez már egy másik történet. :-)